Beszélgetek emberekkel különböző témákról…. sokan vannak egyedül, vagy nem éppen jó párkapcsolatban. “Nem jó az embernek egyedül”….. ez nagy igazság a Bibliából, ott is maga az Isten mondja a Genezisben(Móz.1.). Persze ez még nem oldja meg a mai ember problémáját, de nem is erről akarok beszélni, hanem azokról a párkapcsolati problémákról, melyek meghatározzák a mai ember létét ezen a sárgolyón.

Alapprobléma, hogy az ember férfi és nő…..(Ezt is vitatja korunk ideológiája…)

Ez önmagában rengeteg gond lehetőségét veti fel mentálisan, mert a fizikai rész az többnyire összeillik…. Maradjunk a lelki dolgoknál… már aki fontosnak tartja….. Mert ebben sem vagyunk egyformák… igaz ebben még nem beszélhetünk nemi jellegzetességekről… Ám a lényeg, hogy a nő emocionális, tehát érzelmi beállítottságú, míg a férfi racionális, az észérvek a dominánsak. Ezek határozzák meg döntéseik érzéseik, emberi kapcsolataik többségét, ami nem lenne baj, csak a többség ezt nem hajlandó a másik nem részéről elfogadni, egy kis részük pedig nem is tud erről…. Aztán csak azt tapasztalja, hogy ez így valahogy nem jó….

Aki még nem vett részt komolyabb kapcsolatban, annak valamivel elviselhetőbb lenne a “magányélete” de ezt általában a kamaszkor környékén éljük meg, ami amúgy is labilissá teszi lelkivilágunkat…. Amúgy könnyebb palacsinta nélkül élni annak, aki még soha nem evett palacsintát.

Az igazi magány majdnem mindig egy párkapcsolatban kezdődik…. mikor az ember azt hitte, hogy nincs egyedül, sőt szeretik, odafigyelnek rá, mellette vannak és lassan – mert ezek a dolgok nem egyik pillanatról a másikra történnek – rájön, hogy az ebben való hite egyszerűen téves…. Kialakul a magány érzése, amit nem akar tudomásul venni…. Először maga sem hiszi, aztán megpróbálja megmagyarázni a jelenségek nagy részét, játssza a társa felé a megértőt, pedig tudja, hogy éppen őt nem értik meg…. Akitől a legjobban számított erre – pont az nem. Ez feszültségeket gerjeszt a hétköznapokban, egy re több lesz a vita, a veszekedés, pedig mindkettejüknek megoldás lenne az indulatok gerjesztése helyett az őszinte érzelmek kifejezése…. Ám többnyire itt már késő…..

Aztán az elválás fizikai része, a költözés és az egyedüllét…. Mikor rájön az egyszerűbb lélek, hogy a hazugságok, miket magának hazudott, sem segítenek többé…. A többség megrémül, és elkezd kapkodni….

Nem maradhatok egyedül…..

Találnom kell valakit….

Azonnal….

Mindegy, hogy kit!

Aztán kezdődik minden elölről… A kapcsolat azon része, mikor még mindkét fél a legjobbat mutatja magából, az ebbe belefáradás időszaka, a változás felismerése, az elvárások ideje (már nem az vagy, aki voltál), a viták, veszekedések, válás, magány.

Logikus…..

Az alapprobléma az, hogy a kapcsolatteremtés, már a kezdeti időszakban nem volt őszinte, a megismerés pedig jóval a kapcsolat létrehozása után következett.

Magyarul: a rohanó világban nem hagy az ember időt arra, hogy a kapcsolatnak maradjon ideje kialakulni. Aztán a kapcsolat már vagy csecsemőkorban kapja a felnőtt számára való feladatokat, vagy figyelhetjük, hogy hogyan reagál két ismeretlen ember kiket összezártak……

A magány – mint nem természetes állapot – néha szükséges és ebben a természet rendje szerint való…

Szükség van arra, hogy az ember lezárja az előző kapcsolat érzelmeit…. mikor már csak a jó dolgokra emlékszik, bizonyos távolból… Akkor már tanult belőle és képes levonni tanulságait, értékelni pozitívumait…

Túl kell lenni a szakítás indulatain, feszültségben nem képes az ember jó döntésekre, tiszta érzelmekre pedig semmiképp.

Olyan ez, mint egy betegség folyamata…. van a gyógyulás ideje…. a lábadozásé… a megerősödésé   és mindig van még egy kis idő, mire az ember úgy érzi – most már én vagyok! No ekkor kell nyitott szemmel járni…. Nem akarni, nem kapkodni, nem erőltetni, hanem felmérni a lehetőségeket….

Vannak dolgok, amik segítenek, szempontok, melyek figyelembevételével növeli az ember az esélyeit… Mert biztosra ugye nem lehet menni…

Az első talán az, hogy alkalmas vagyok-e egy kapcsolatra? Mert az egy bizonyos önátadást igényel… Tudom-e adni önmagam – birtokában vagyok-e magamnak… mert mindenki csak azt képes adni, ami az övé… Képes vagyok-e erre minden sérelmem ellenére, hogy tiszta lappal kezdjek bele egy újba… Képes vagyok a tapasztalataimra hagyatkozni a sérelmeim elhagyása mellett. Magyarul, kész vagyok?

No ha eddig megvagyunk akkor már csak egy kérdés marad: Szeretem-e? Ha igen, akkor elfogadom olyannak, amilyen és tudok bízni benne, hogy ő is elfogad….

No ez az a lutri, amelynek a szelvényét magadban töltöd ki….

a

Hozzászólások lezárása.


Legutóbbi hozzászólások
    Kategóriák
    2020. július
    h K s c p s v
     12345
    6789101112
    13141516171819
    20212223242526
    2728293031